Rövidhír – 7 tojás!
Bizony, jól olvastad, már hét tojáson ül Suny a tojó verébpapagájom. Ez a bejegyzés inkább csak hír értékű, gondoltam tájékoztatlak titeket, hogy állok tojás ügyben. A verébpapagájok általában kétnaponta raknak le egy tojást. Ez így rendben is van, de érdekes, hogy nálam a második tojás után a harmadik 3 nap múlva született. Nem tudom mi lehetett a háttérben, de azóta minden rendben megy, pedig már kezdtem azt hinni hogy leálltak. Most pedig már ott tartok, hogy 7 tojásuk (!) van, alig tudom követni őket :). Ez azt jelenti, hogy a hetedik 15 nappal idősebb az elsőnél! Érdekes lesz látni, ha mindkettő kikel, milyen nagy lesz a különbség. Persze most még csak szurkolok, hogy minél több kikeljen.
A tenyésztőknél bevett szokás, hogy kiveszik a tojásokat és egy lámpával átvilágítva őket, ellenőrzik melyik fias. Ez azért előnytelen, mert mialatt kiveszik őket, a tojás kicsit lehűl, és kockázatosabb is. Hát én ezt egy kicsit leegyszerűsítettem. A tojásokat nem kell kivenni, ha van egy toll lámpád (hosszú toll alakú lámpa a végén egy égővel,vagy leddel). Suny-t, a tojót elválasztottam az odú tetejével a tojásoktól és bedugtam hozzájuk a lámpát. Mindegyiket átvilágítottam és kb 3-mat számoltam, amiből valószínűleg lesz is valami. Ugyanis, ha a tojásban látszódnak vérerek, akkor fias. Persze a fiatal tojásokon még nem látszódik milyenek, ezért reménykedek, talán 5-6 is fias lehet.
Egyébként Myke és Suny nagyon ügyesek. Suny alig jön ki a fészekből és Myke is szorgalmasan eteti. Este, sötétedéskor Myke is bemegy a tojásokhoz, hogy melegítse őket. Erről egyébként azt olvastam, tojó függő, hogy beengedik-e az odúba éjszakára a hímet. Úgy látszik ők eléggé szeretik egymást, vagy még nem tapasztalták meg az összeköltözés hátrányait :).
Egyenlőre ennyi, csak el akartam mondani nektek is ezt az örömhírt :). A továbbiakban olvashattok majd a verébpapagájok viselkedésbeli változásáról a tenyészidőszak előtt és alatt, valamint már készül a lap, ahol a fiókák növekedését követhetitek majd nyomon. Ez utóbbi főleg az új gazdiknak könnyíti majd meg a dolgát a választásban. Szép napot mindenkinek!
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A gólya meghozta a verébpapagáj tojást!
Tojásból lesz a csoda…