Rövidhír – 7 tojás!

Bizony, jól olvastad, már hét tojáson ül Suny a tojó verébpapagájom. Ez a bejegyzés inkább csak hír értékű, gondoltam tájékoztatlak titeket, hogy állok tojás ügyben. A verébpapagájok általában kétnaponta raknak le egy tojást. Ez így rendben is van, de érdekes, hogy nálam a második tojás után a harmadik 3 nap múlva született. Nem tudom mi lehetett a háttérben, de azóta minden rendben megy, pedig már kezdtem azt hinni hogy leálltak. Most pedig már ott tartok, hogy 7 tojásuk (!) van, alig tudom követni őket :). Ez azt jelenti, hogy a hetedik 15 nappal idősebb az elsőnél! Érdekes lesz látni, ha mindkettő kikel, milyen nagy lesz a különbség. Persze most még csak szurkolok, hogy minél több kikeljen. » olvass tovább

A gólya meghozta a verébpapagáj tojást!

Amikor még ketten voltunk; az első két tojás.

Bizony, bizony, kedvenc kis verébpapagájaimnak tojásaik vannak! Jelenleg négy darab, de még több is lehet és remélem nem csak tojások maradnak :). Július 23.-án reggel felkeltem és ahogy szoktam indultam volna edzésre, de még előtte jó reggelt kívántam Myke-éknak. Észrevettem hogy Suny nincs a kalitkában, tehát csak az odúban lehet. Ilyen még eddig nem volt, hogy reggel az odúban lettek volna ezért bekukkantottam, mi ez a rendhagyó alkalom. Nagy meglepetésemre, egy tojás vigyorgott rám. Két nap múlva újabb követte, mára pedig már négy van, de mire elolvasod ezt, lehet hogy több is lesz. Szeretném veletek megosztani a sikerélményem, és segíteni annak aki szintén verébpapagájt vagy más papagájt akar tenyészteni. A téma ennek megfelelően a verébpapagájok szaporítása lesz, és az út amit én bejártam amíg eljutottam a tojásokig. Na lássuk…! » olvass tovább

Repülni jó!

Sokak bíztatására kedvet kaptam, hogy folytassam a blogolást (nem mintha abba akartam volna hagyni, csak nem ihletett meg semmi), viszont egy kedves olvasóm felhívta rá a figyelmet hogy a verébpapagájok reptetéséről még nem írtam, és talán még a tartásukról is van mit elmesélni.

Szerintem sokan úgy tartanak papagájt, hogy megveszik, egy hetet-hónapot foglalkoznak vele majd lekopik róla az újdonság varázsa, nem engedik ki rendszeresen, esetleg egész napokra egyedül hagyják a kalitkájában, pár élettelen játékkal. Ha ez éveken keresztül így megy tovább, az olyan egy madárnak, mint egy embernek ha börtönbe zárják, akármekkora nagy is az a kalitka (kivéve a röpdék és volierek, amelyek elég nagyok a repüléshez). Szerintem te se szeretnéd börtönbe zárni a madarad, ezért fontos a rendszeres reptetés. » olvass tovább

Hogyan költöztesd össze kedvenceid

A kis kedvenc

Egy kicsit feljebb!

Igen, ez a téma már a címről fog szólni. Ebben a bejegyzésben a madarak összeszoktatásáról írok. Minden papagájtartó számára tudni kell, hogyan kovácsoljon két különálló madárból (persze különböző neműekből) egy párat. Nem mondom, hogy ez a legnehezebb feladat, de mindenkinek meggyűlhet vele a baja, főleg a verébpapagájok esetében. A verebek fejlett territoriális viselkedése miatt nehéz ez a vállalkozás. Ha kíváncsi vagy én hogyan csináltam,  melyek a legjobb módszerek, akkor » olvass tovább

Hófehérke a lakásomban

Á nem, Hófehérkét még csak a meséből ismerem, a címben Sunyról van szó. Amikor megrázza magát tényleg olyan, mint egy hógombóc, szinte teljesen fehér. A monori börzén vásároltam apukámmal egy tenyésztőtől, akivel már előre egyeztettünk. Szutyok idő volt, egész délelőtt esett. Végül 9 körül odaértünk és nagy nehezen rátaláltunk az emberünkre. Sajnos addigra elfogytak a fiatalabb példányai és nőstényből csak egy pasztellkék volt, de én mindenképp pasztellt szerettem volna, ezért rá esett a választás. Mivel már akkor is jóval idősebb volt három hónapnál, nem is számítottam arra, hogy úgy megszelídül, mint Myke. » olvass tovább

Pár lecke

A verébpapagájoknak, ahogy minden más papagájnak is fontos, hogy foglalkozzunk velük, változatos életet biztosítsunk nekik. A kalitkában tartott madarakat minden nap engedjük ki a szobába, lakásba egy kis repülésre, és az sem árt, ha ezalatt hasznosan töltjük az időt. Ebben a bejegyzésben bemutatok pár trükköt, leckét, amit megtaníthatsz a verebednek, vagy más kispapagájodnak és később talán hasznát is veszed, vagy csak bemutathatod a barátaidnak.

Lépj fel! Minden papagájtulajdonos számára kötelező megtanítani a madarát a lépj fel parancsra, ha azt akarja, hogy szelíd legyen. » olvass tovább

Myke első napjai itthon

A hazaérkezés után nincs más dolgod, mint elhelyezni az új családtagot a végleges kalitkájába. Ha este hoztad haza könnyebb a dolgod, mert sötétben nem marad meg a madárban, hogy “az a gonosz kéz fogott meg és tuszkolt be ebbe az ismeretlen ketrecbe”. Az első napon hagyd a madarat nyugodtan, magában, zárt ajtó mögött és ha be is mész a szobába, csak szép óvatosan, halkan, nyugodt mozdulatokkal. Ilyenkor az újonc meg van szeppenve, tele van kétségekkel, egy teljesen új helyre került és meg kell szoknia a környezetét. » olvass tovább

A vásárlás

Egyáltalán nem mindegy kitől vásárolod meg a madarat,tehát felmerül a kérdés: honnan vegyem meg? A könyvek mind azt írják, a legjobb ha tenyésztőtől vásárolunk. A legrosszabb amit tehetsz, hogy elmész egy állatkereskedésbe és megveszed az első papagájt ami megtetszik. Én székesfehérvári vagyok, de errefelé nincsenek tenyésztők (legalábbis verébpapagájt nem tenyésztenek), még Budapesten sem, ezért messzebbről kellett beszereznem. Sok keresgélés után megtaláltam a tenyésztőt, akinek a madarai ideálisak voltak számomra. » olvass tovább

Miért pont verébpapagáj?

Igen, ez fontos kérdés. Miért választottam a verébpapagájokat, hiszen ott van az állatkereskedésben a hullámos, a törpepapagáj, és még sok más papagáj ugyanilyen méretben?  Régóta kerestem olyan kispapagájt , amit tudok tenyészteni és nem jár nagyobb nehézségekkel. Igazából a szüleim hívták fel rá a figyelmemet. Egy pesti boltban látott anyukám egy párt és neki is megtetszettek. Utánuk néztem könyvekben, interneten, beszéltem tenyésztőkkel és hamar kiderült, hogy ezek az apró papagájok alkalmasabbak számomra, mint a törpepapagáj, vagy a hullámos papagáj. Olvastam, hogy kis amazonok és olyan személyiséggel bírnak mint a nagypapagájok (ez később be is igazolódott). Rossz tulajdonságukról egyáltalán nem olvastam. A könyvek azt írták csendesebbek mint a hullámos, játékosak, meg lehet tanítani beszélni. Az is fontos volt, hogy könnyen lehet tenyészteni őket. Több színváltozatukat is kitenyésztették, mint a kék, a sárga, lutínó, pasztell. Imádják a gyümölcsöket, zöldségeket és szükségük is van rá. Az étrendjük kicsit változatosabb mint a hullámosé, jobban hasonlít a nagyobb papagájokéra. A napraforgót, kendermagot kedvelik a legjobban, de vigyázni kell az ilyen olajos magvakkal, mert elhízhatnak tőlük, nem szabad sokat adni belőle. Tapasztalatom, hogy a kölest nem eszik úgy mint a nagyobb magvakat, de ettől függetlenül ez is fontos. A fürtös kölest is szeretik. Ritkasága miatt drágább mint a hullámos, de az áruk nem szökik fel az egekbe. Mindezek miatt őket választottam és nem csalódtam!

Verébpapagáj.hu | Minden jog fenntartva | Bejegyzések (RSS), Hozzászólások (RSS).