Nőnek mint a gomba!
Bizony elkezdődött az iskola. Valószínűleg akik gyakrabban olvassák a blogom észre is vették, hogy egy ideje nem írtam. Higgyétek el, ezalatt is sok minden történt. A fiókák félig felnőttek, mind önállóan esznek, repülnek, sőt már csak négyen vannak, mivel egyikőjük új gazdihoz került.
Október elején elválasztottam őket a szülőktől, megkezdték önálló életüket. Eleinte nem “fogták az adást” és sokszor a két ketrec rácsain keresztül is enni kértek Myke-éktól, ami persze elég nehezen volt kivitelezhető. Pár nap után már nem hallottam a jellegzetes kéregető hangot (kb. ilyen volt: ééé-éééé-ééé-éééé), ők is megtanultak teljes mértékben elszakadni. Egyedül eszik a napraforgót (bár még sokszor kiesik a csőrükből, és csak második rágásra sikerül megtörni) és a többi magot. Szeretik a gyümölcsöket is (még szép!) és a tojást sem nélkülözik. Imádnak kint lenni, minden nap kiengedem és szelídítem őket. Nagyon gyorsan tanulnak, kivéve ketteskét, aki egy kicsit jobban fél még a kéztől, de már ő is elfogadja tőlem a magokat.Érdekes mód a legfiatalabb tesót vették meg leghamarabb, de nem csodálom. Ötöske volt talán a legaktívabb közülük és mindig érdeklődött utánunk. Szerencsére nagyon jó helyre került.
Sok tenyésztővel szemben számomra fontos az, hogy jó helyre kerüljön a madárkám. Nem az eladáson van a hangsúly, részben ezért is kerülnek 10 ezer forintba. Szeretném, ha tényleg csak az venné meg, aki komolyan gondolja a papagájtartást és tudja mivel jár. Na meg persze nem lehet sok helyen szelíd és fiatal verébpapagájokra találni, Magyarországon talán sehol. Nekem az is örömöt szerez ha látom, hogy aki tőlem vásárol, boldog azzal amit kap. A lényeg hogy a gazdi és a kedvenc is jól járjon.
Ma már mindnyájukat ki merem engedni egyszerre, mert egész jól repülnek (néha még nekimennek ennek-annak :) ) és elég szelídek ahhoz, hogy tudjak velük egyszerre foglalkozni. Általában egyeske a legvállalkozóbb kedvű, repül ha nyújtom a kezem valami finomsággal és utána követik a többiek is. Leírhatatlanul jó az az érzés, amikor négy fióka ül a kezemen és látszik rajtuk, hogy vidámak. Lehet, hogy ez nem mindenkinek ilyen nagy élmény, de számomra mindenképp. Azt ajánlom, aki teheti próbálja ki, mert tényleg olyan mintha ember és állat között megszűnnének a gátak. Fantasztikus!
A folytatásban természetesen folyamatosan beszámolok majd a fejlődésükről és készül egy cikk a verébpapagájok és hullámosok összehasonlításáról, valamint egy másik a papagájos történeteimről, azok számára akik jobban szeretik, ha kalandokról mesélek nekik :) (két utóbbi egy olvasóm javaslatára ötlött meg a fejemben). Tehát nem tűntem el, csak egy kicsit kiálltam a box utcába üzemanyagért :).
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A kézhez szoktatás
Boldog Karácsonyt!

párba ne tanitsam őket?
Szia!
Hát párban nehezebben tanulnak, de ha írsz konkrétumokat is akkor könnyebben tudok válaszolni :)
Szia Marcell!
Szeretném kikérni a személyes véleményed. Szerinted ha két egynemű papagájom lenne (lehetőleg testvérek), akkor nem hiányozna nekik az ellenkező nem? :-) Gondolom nem verekednének, hisz társas lények, de szerinted mennyire fontos nekik a “szerelem”? :-)
Szia!
Verébpapagájokra gondolsz? Mert ha igen akkor semmiképpen sem ajánlom, hogy testvéreket tarts együtt. A verébpapagájok nagyon harciasak sokszor még az ellenkező nemű társaikkal szemben is. Az azonos neműek, főleg hímek, még agresszívabbak lehetnek. Tehát az ivarérésük után (1 év) nem lehet együtt tartani őket, vagy csak hatalmas helyen, különben a territoriális viselkedésük miatt szüntelen összekapnának. És igazából nem a szerelem hiánya okozna nekik gondot :). Egy azonos nemű társ nem tudja pótolni az “igazit”. De ezt csak a verébpapagájokkal kapcsolatban tudom elmondani, a többiben nem vagyok szakértő :).
Örülök hogy megkérdeztél, remélem tudtam segíteni!
Köszönöm a válaszod! Igen, a verébpapagájokra voltam kíváncsi. :-)
tc légy olyan kedves abban segítsél, hogy amikor leválasztod őket, mivel és hogy eteted és hányszor? és hány napos korban kell leválasztani és eleve hogy kezdjem el az egészet köszönöm szépen
Szia!
Arra gondolsz amikor elválasztom őket? Elválasztás után már a kifejlett egyedeknek ajánlott magkeverékkel kell etetni a fiókákat is, hisz ekkor már önállóan kell tudniuk enni. Én kb 2 hónapos korukban választottam el őket, de nincs ilyen éles határ, ha látod hogy már tudnak önállóan táplálkozni és a szülők is egyre nehezebben viselik el őket (egyébként általában a hímet ilyenkor ki is veszik egy darabig hogy ne bánthassa a kicsiket), akkor jöhet az elválasztás. Az utolsó kérdésed nem egészen értem, légyszíves fejtsd ki egy kicsit bővebben, ha teheted!
Üdv: Marcell
Üdv. Marcell!
Nekem is van 2 kékszínű verébpapagájom.
Ők is egy pár.Tudod van odújuk és adtam nekik tojást.(mindig frisset kell adni nekik?)
És ilyenkor néha néha be lehet kukkantani hozzájuk?
Ja és van pár kép róluk itt:
http://www.verebpapagaj.blogspot.com
Szia Lackó!
Örülök hogy te is veréb fanatikus vagy, talán a verébpapagájok a legjobb választás! Láttam a képeket, és olvastam, hogy 5 és 4 hónaposak. Csak azért fontos ez, mert a verébpapagájok 1 éves koruk körül lesznek ivarérettek, addig nem lesz fiókájuk és addig még nem érdemes odút adni nekik, és a tojásra is csak ritkábban van szükségük. Szóval addig inkább ne tedd be nekik az odút, utána úgy kell csinálni, ahogy írtad. És igen, mindig frissen főzött tojásra van szükségük, legalább 30 percig főzd. Be lehet nézni, de ne túl gyakran, ha nem szeretik, csak akkor, ha szükség van rá.
Szelídíteni bármikor lehet őket, de 3 hónapos korukig a legtanulékonyabbak. Viszont a tieid is nagyon fiatalok még, biztos szelídek lesznek. A reptetéshez pedig itt találsz pár tanácsot: http://verebpapagaj.hu/repulni-jo/
Sok sikert a verebekhez!
Nagyon köszi a választ!
Azt szeretném még megkérdezni, hogy, hogy idomítsam őket?
Eddig úgy próbáltam, hogy kivvetem Bellát a nőstényt, aztán a kezembe befeküdt.Bekuporodott és én simogattam.
De Balát a hímet ha kiveszem nagyon erősen csíp!És ha elengedem egyből elrepül.
Mit tegyek?
Szia!
Tudod, Bella bizonyára egy nagyon szelíd papagáj, ez kivételes. Általában a papagájok nem szeretik ha megfogják őket ezért van hogy Bala a hímed megcsíp, mert így védekezik. Valószínűleg már annak sem örül, hogy benyúlsz a kalitkájába. Ne úgy engedd ki hogy te veszed ki, hanem hagyd kijönni és ha már mondjuk az ajtóban van, akkor léptesd az ujjadra. Ha még nem akar az ujjadra jönni akkor ne erőltesd, és addig ne is engedd ki. Először meg kell szerettetned vele a kezed. Adj neki finom falatokat, amiket szeret és elfogadja tőled a kalitkán keresztül is. Ha már elfogadja a kezedből a falatokat, akkor próbáld az ujjadhoz szoktatni, nyomd a begye alá (csak finoman, de határozottan) az ujjad és ha fellépett jutalmazd meg a kedvencével. Akkor tudod tartósan kiengedni, ha már ezt mindig megcsinálja, ez az első lépés. Ő valószínűleg nem lesz olyan szelíd soha mint Bella, de ha így csinálod akkor ő is megszelídül. Viszont fontos, hogy sose fogd meg, mert azt már bántásnak gondolja. Tudod te se szeretnéd ha egy óriás a markában tartana, még szép hogy megharapnád :) igaz?
Itt többet is olvashatsz a szelídítésről: http://verebpapagaj.hu/myke-elso-napjai-itthon/ és itt: http://verebpapagaj.hu/par-lecke/
Bocsi, elnézést, csak a google-n kerestem egy képet pont azt.Akkor tényleg elnézést kérek, ha a tied, megyek le is törlöm!
Semmi gond, gondoltam hogy nem direkt volt. Máskor legalább szólj előtte. :)
Szia!
Nagyin szépek a picik, és a szüleik is!!!!!!Nagyon szeretem a verebeket, én is büszkélkedhetek egyel :D (Ő is szelíd)
Szia Gréta! Ennek igazán örülök! Hogy van?