Három verébpapagáj trükk

Ahogy tapasztaltam sok papagáj gazdit érdekel, hogyan lehet megtanítani kedvencüket különböző trükkökre. Korábban már írtam néhány “útmutatót” erről, de a nagy érdeklődésre való tekintettel újabb fejezet következik.

Nem volt könnyű feladat öt fióka ápolása, gyűrűzése és tanítása. Most, hogy kirepültek a fiatalok több időm jut a szüleik, főleg az apuka tanítására. Szerencsére Myke így nagyjából két éves korában, feleséggel az oldalán is rendkívül gyorsan sajátítja el a trükköket, amiket tanítok neki. Nem is szaporítom a szót, jöjjenek a trükkök szépen sorban!

  • Kézfogás: Sok papagájos videón lehet látni ezt a kissé összetettebb trükköt. Ne félj, azért nem olyan őrdöngős, sem számodra, sem kedvenced számára. Először is tanítsd meg a madarad a “fél lábbal fellépésre”. Tartsd oda az ujjad az egyik lábához, mintha azt szeretnéd, hogy fellépjen az ujjadra, de szigorúan csak az egyik lábához. Lehet hogy párszor megpróbál majd fellépni rá, de rá fog jönni hogy nincs ott annyi hely, így kénytelen csak fél lábbal ráállni. Ha ez már megy, akkor amikor felteszi a lábát finoman fogd meg a hüvelykujjaddal. Minden jól teljesített rész után jutalmazd meg, ez nagyon fontos, hisz ezért csinálják. Ha már egy darabig hagyja hogy megfogd a lábát, már csak meg kell ráznod egy kicsit, finoman(!), mintha kezet fognátok. Hacsak nem szuper szelíd, vagy kézzel nevelt madarad van, elsőre nem fogja hagyni hogy sokáig fogd a lábát. Ez természetes, de kitartással egész szép eredmények érhetők el. :)
  • Integetés: Myke-nak ez a trükk nagyon gyorsan ment, miután megtanult kezet fogni (hozzáteszem, jobb lábbal! :) ). Igazából nagy különbség nincs, mert mihelyst készítettem a kezem hogy kezet fogjak vele, ő már automatikusan emelte a lábát, így adta magát hogy ezt is megtanítsam neki. Tehát közelítem felé az ujjam kinyújtva, erre ő már emeli a lábát, de mielőtt még kezet fognánk megjutalmazom. Folytatjuk, egyre messzebb viszem a kezem, és az ujjamat kétszer kinyújtom – ez a jel – ő erre emeli a lábát, és ennyi az egész. Már meg is tanulta :). A végén már tisztes távolságból, vagy akár a kalitkában is megy neki, a lényeg hogy mindig meg kell jutalmazni, ha jól csinálja utasításra. Ha nem utasításra csinálja, akkor nem szabad adni neki, mert rájön és mindig ezt fogja csinálni, hogy finomságot kapjon. ;)
  • Repülj vissza: Ez a legújabb lecke, amit megtanítottam neki. Még tesztelési verzióban van, alább leírom miért is. Arról van szó, hogy valahol a szobában, én speciel a szék háttámlájára szoktam, leteszem Myket. Mondom és mutatom is neki hogy menjen vissza, általában a kalitkájára, mire ő odarepül. Ahogy írtam, csak béta verzióban működik, ugyanis csak a kalitkájára hajlandó visszamenni. Érthető, hisz az egy biztos pont számára. Na, de hogyan is tanítottam ezt meg neki? Ül az ujjamon, ekkor nagy lendítéssel a kalitkájára mutatok, és mondom neki hogy menj vissza. Persze elsőre semmit nem értett belőle. Aztán adtam neki egy kis kezdőlökést, tehát elindítottam a kalitka felé és közben az előbb leírtakat tettem. Ha a kalitkára repült megdicsértem egy jutalomfalattal, így hamar rájött mi a dolga és hamarosan már a szék támlájáról is ment neki. Csak a kézmozdulatot és a parancsot kell figyelnie.

Amint látszik mindhárom trükknél fontos szerepe van a gazda kézjelzéseinek, metakommunikációjának. Ezekre a mozdulatokra a papagájok nagyon figyelnek. Rendkívül jó megfigyelők, ezért lehetséges, hogy a kézjeleket is képesek utasításként értelmezni. Fontos a kimondott parancsszó is, de főleg a mozdulatokra figyelnek, kevésbé arra amit mondasz. Lehet hogy más papagájoknál máshogy van és inkább parancsszavakra reagálnak, de náluk nekem ez vált be inkább :)

Ha megtetszettek a trükkök, próbáld ki te is a papagájoddal! Ne felejtsétek a trükkök nem csupán arra szolgálnak, hogy mutogathasd kedvenced a barátaidnak. Nagyon aranyosak és viccesek, de számukra is fontos. Így tudjátok eltölteni hasznosan a kalitka rácsain kívül töltött időt. Inger gazdag környezetet teremt, ami leköti őket. Olyan mint egy jó játék, ami közben még az intelligenciájukat is fejleszti. Jó játékot! :)


Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

5 hozzászólás

  1. stanley - 2011. július 14. 13:20

    Említetted a gyűrűzést, az pontosan mire is jó?


  2. Marcell - 2011. július 15. 20:12

    A gyűrűk alapján lehet beazonosítani a madarakat.
    Általában a gyűrűn a tenyésztő monogramja, az ország és azon belül a tenyésztői egyesület száma, valamint a születés éve szerepel. Ezek alapján már elég jól be lehet azonosítani. :)


  3. Celtic - 2011. szeptember 9. 09:29

    Dejó, végre visszajött a blogod.


  4. stanley - 2011. október 29. 21:48

    Nálam sem volt elérhető, ezek szerint még nyomod a verébpapagáj témát?


  5. Marcell - 2011. november 6. 16:57

    Szia! Persze még “nyomom” csak frissíteni kellett a szervert ezért leállt egy darabig. Mostanában keveset írtam, de attól még a blog marad, folytatom ne félj! :)


Új hozzászólás

Verébpapagáj.hu | Minden jog fenntartva | Bejegyzések (RSS), Hozzászólások (RSS).