A szétálló lábujjak problémája

Avagy a gyűrűzés nehézségei

El fogom érni!

Pár nappal ezelőtt megígértem, hogy írok egy bejegyzést a gyűrűzésről. Amikor ezt írtam még nem tudtam milyen nehéz valójában, főleg nekem, aki még sosem csinálta. Akadtak is nehézségek. Először úgy gondoltam (a leírások alapján), hogy egy egyszerű kétkezes “darab” lesz, de végül négykezes kerekedett belőle. 24-én este kivettük apukámmal a legnagyobb fiókát, aki akkor már egész jó erőben volt. Legalábbis a kapálózás és a “menjünk a fejünk után, mert lehúz” jól mentek neki (és egész gyorsan). Tehát kivettük a kicsit. Még előtte kikészítettem az előzőleg megmosott alumínium gyűrűt és egy kis olajat, ha nem menne elég olajozottan a dolog. Eleinte a videózással is próbálkoztunk, de rájöttünk, hogy nem fog menni. Két percen keresztül próbáltam úgy megfogni, hogy az egyik lábát ki tudjam nyújtani. Nem ment!

Sokféle gyűrűzési módról olvastam, hallottam. Volt ahol azt írták, hogy három lábujjára kell ráhúzni először, majd át a lábfején és az utolsó lábujján. Olyan tanácsot is kaptam, hogy mind a négy ujjára egyszerre húzzam fel a gyűrűt, de ez sem ment. Végül letettünk róla hogy sikerülhet meggyűrűzni őt, mert ez a fióka bizony túl gyorsan nőtt. Tíz napos korára már egy 13 napos bébi méreteivel rendelkezett (ami verébpapagájoknál számottevő). Hát nem baj, gondoltam magamban, lesz egy fióka, akin nincs gyűrű, legalább nem akarja majd leszedni magáról :)

Ezután kivettem a második fiókát, aki lényegesen kisebb volt nála. Vele nem az volt a probléma, hogy nem fért rá a karika, hanem hogy a lábujjai össze-vissza álltak és kapálóztak :). Ráadásul még olyan kicsik voltak, hogy alig tudtuk megfogni. Végül apukám megfogta és kinyújtotta a lábát, én pedig összefogtam a mikroszkóppal is nehezen észrevehető lábujjait és ráhúztam a gyűrűt, átcsúsztattam az összes lábujján és kész is volt.

A második fióka így az első gyűrűt kapta, aminek 001-es a száma. Tehát ő lesz a 001-es ügynök. Az első fiókát nem vették fel az ügynökökhöz, ő más munkát keres magának. Lehet hogy kommandós lesz :).

Azóta már meggyűrűztem a harmadik csöppséget is, szerencsére bökkenőmentesen ment a dolog! Az utolsó két tojás nem kelt ki, mert nem voltak termékenyek, azért ez is szép eredmény elsőre. :)

Ahogy már páran láthattátok elkészült az első bébi adatlapja is, ott van az eladó verébpapagájok lapon. Megtalálhattok minden fontos információt és egy kis jellemzést is róluk. További videók és képek is jönnek majd. Remélem tetszeni fog!


Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

Új hozzászólás

Verébpapagáj.hu | Minden jog fenntartva | Bejegyzések (RSS), Hozzászólások (RSS).